Hitvallás

Paulus Evangéliumi Közösség Hitvallás

Hitünk alapja kizárólag a Biblia, Isten egyedüli hibátlan írott szava, az Ó- és az Újszövetség. Hisszük, hogy – egyedi módon – mind a 66 könyvét Isten ihlette a Szentlélek által, így az eredeti kéziratokban hiba nem található (tévedhetetlen). A legfőbb és végső tekintély minden olyan témában, amelyről szót ejt.

Elfogadjuk azokat a tantételeket, amelyekről a történelem során általános egyetértés volt minden igaz keresztény között.

  1. Egy igaz Isten van, aki örökkévalóan, három személyben létezik (Atya, Fiú és Szentlélek); mindhárom egyenlő mértékben rendelkezik Isten tulajdonságaival és a személyesség jellemzőivel.

  2. Jézus Krisztus Isten, az élő Ige, aki testté lett a Szentlélektől való csodás fogantatás és szűztől való születés által. Így Jézus Krisztus személyében a tökéletes Isten és a valóságos ember örök egységben van.

  3. Bűntelen életet élt, és önként fizetett az emberek bűneiért azzal, hogy helyettük halt meg a kereszten, így kielégítette Isten igazságosságát és elvégezte mindazok megváltását, akik egyedül benne bíznak.

  4. Feltámadt a halálból. Megdicsőült teste ugyanaz volt, amelyben élt és meghalt.

  5. Testben fölment a mennybe és az Atya Isten jobbjára ült, ahol mint egyedüli közvetítő Isten és ember között, állandóan közbenjár az övéiért.

  6. Isten az embert eredetileg a saját képmására, értékesnek és méltósággal felövezve teremtette. Az ember azonban Isten iránti engedetlenségével vétkezett, aminek következtében elidegenedett teremtőjétől. Ez a történelmi bukás Isten ítélete alá vonta az egész emberiséget.

  7. Az ember természete megromlott, így képtelen Istennek tetsző módon élni. Ezért minden embernek szüksége van arra, hogy a Szentlélek által újjászülessen és megújuljon.

  8. Az ember megváltása teljes mértékben Isten ingyen kegyelmének a munkája; sem részben, sem egészében nem az ember cselekedeteinek, jóságának vagy vallásos szertartásainak az eredménye. Isten a maga igazságát tulajdonítja azoknak, és ezáltal igazakká válnak azok, akik megváltásuk tekintetében hitüket egyedül Krisztusba vetik.

  9. Az üdvösség felőli bizonyosság minden olyan embernek a kiváltsága, aki a Szentlélek által újjászületett. Ez attól a pillanattól fogva igaz, amikortól az ember elfogadta Krisztust, mint megváltóját és urát. Ez a bizonyosság nem emberi érdemeken alapul, hanem a Szentlélek munkája, aki Isten írott bizonyságtételét erősíti meg a hívőben.

  10. A Szentlélek azért jött a világba, hogy megismertesse és dicsőítse Krisztust, valamint hogy Krisztus megváltó munkáját valóságossá tegye az emberek életében. Meggyőzi és Krisztushoz vezeti a bűnösöket, új életet ad nekik, lelki születésük pillanatától állandóan bennük lakik, erőt ad nekik, és elpecsételi őket a megváltás napjára.

  11. Jézus Krisztus az egyház feje, és az egyház Krisztus teste. Az egyházat azok az emberek alkotják – akár élnek, akár meghaltak –, akik az üdvözítő hit által Krisztushoz csatlakoztak.

  12. Az egyház elsődleges célja, hogy Istent tisztelje és dicsőítse azáltal, hogy építi a hívőket a hitükben, és hirdeti a Krisztusról szóló örömhírt a világban.

  13. Isten arra szólítja fel a hozzá tartozókat, hogy rendszeresen gyűljenek össze helyi közösségekben az Ő tiszteletére, az elrendelt dolgokban (sákramentumokban) való részvételre, a Szentírásból való épülésre és a közösség gyakorlására. Az elrendelt dolgok a vízkeresztség/bemerítés és az úrvacsora, melyek egyébiránt nem tekinthetők az üdvösség feltételeinek.

  14. Jézus Krisztus vissza fog jönni a földre – személyesen, testben és látható módon –, hogy beteljesítse a történelmet és végrehajtsa Isten örökkévaló tervét.

  15. Minden ember fel fog támadni a halálból; a hívők az Úrral való örökké tartó áldásra és örömre, a hitetlenek pedig ítéletre és örökké tartó, tudatos büntetésre.

Minden egyéb doktrína tekintetében Egyházunk meggyőződésbeli szabadságot enged, mindaddig, amíg az értelmezés kizárólag a Bibliára alapul, és nem válik olyan kérdéssé, amely megbontja az egységet és/vagy hátráltatja a szolgálatot, amelyre Isten elhívott minket.